Új tornaterem épül a jövő tanévre Balkányban

 

Új tornaterem épül a jövő tanévre Balkányban – a beruházásról pénteken Pálosi László, a város polgármestere tájékoztatta a sajtó képviselőit.

Két nagy beruházáson dolgoznak jelenleg a szakemberek Balkányban. A református templommal szembeni területen városközpontot alakítanak majd ki szökőkúttal, az iskola mögötti részen pedig már megkezdődött az új tornaterem építése.

Ez utóbbi beruházásról pénteken tájékoztatta sajtó képviselőit Pálosi László polgármester.

– Valljuk, hogy a város életének és fejlődésének meghatározó eleme az oktatás minősége, az oktatól és a diákok elvárásainak leginkább megfelelő tanépületek, taneszközök létesítése. Ennek az elvárásnak szeretnénk megfelelni ezzel az új tornateremmel, amely tulajdonképpen egy már korábban elkezdett komplex oktatási intézményfejlesztés befejező eleme – mondta bevezetőjében a város vezetője.

– Az új tornaterem, s a táncteremmé átalakított, illetve felújított régi tornaterem képes lesz kielégíteni a magas létszámú oktatási központ és a benne működő alapfokú művészeti iskola igényeit. Ugyanakkor ezzel az új tornateremmel – amely „Jövő iskolája a Dél-Nyírségben című projekt III. ütemét jelenti –, befejeződik a Szabolcs Vezér Oktatási Központ korábbi években elkezdett felújítása.

A beruházás részeként a kivitelező nyíradonyi Szib-Ép Kft. dolgozói felújítják a jelenlegi tornatermet, s táncteremmé alakítják. Az új sportcsarnok 24x45 méter belső méretű lesz, nemzetközi szintű kézilabdapályát alakítanak ki benne. A földszinten lesz két öltöző, játékvezetői, sportorvosi és tanári szoba a hozzájuk kapcsolódó vizes helyiségekkel.

Kialakítanak továbbá az épületben ruhatárat, takarítóeszköz-tárolót, hangosító központot, két szertárt. Az emeleti szinten négy öltöző, a hozzájuk tartozó vizesblokkal, egy iroda és egy raktár segíti majd a sportolni vágyó diákokat és városlakókat. A tornateremhez a keleti oldalon egy emeleti nézőgaléria és kapcsolódik. A tervek szerint a régi tornaterem felújítása ebben az évben befejeződik, az új tornaterem pedig 2010 nyarára készülne el.

– A fiatalok egészséges testi-lelki fejlődése érdekében kültéri sportpályák is létesülnek. Lesz kézilabdapálya, kosárlabdapálya, rölabdapálya, futópálya, valamint távolugró, magasugró és dobó terület is. Remélem, a beruházásnak köszönhetően javul majd a testnevelés színvonala, a diákok egészségi állapota, életminősége. Bízom abban is, hogy ezáltal javul az oktatás színvonala, s egyre többen nyerhetnek majd felvételt középfokú, majd felsőfokú oktatási intézményekbe. Végeredményként növekedne a magasan képzett helyben lakó fiatal szakemberek száma, amely hosszabb távon gazdasági növekedést, Balkány lakosságszámának növekedését eredményezné – fejezte be tájékoztatóját Pálosi László polgármester.


szon.hu